Borzalmas volt ez az éjszaka. Nem tudtam hogy tartani a kezem, mindig kiszedte az álmot a szemeimből az égető fájdalma. Vakarózni se tudtam. A hajamat sem tudtam copfba fogni (szokásom), ezért most hasonlít a fejem egy bokorra. Aztán meg kínlódok kifésülni bal kézzel a hajam. Még mit nem. Ha már ennyire szuper itt a technológia, kütyülhetnének egy fodrász-robotot nekem. YOUNGGR33TZ-nek nevezném, ne kérdőjelezd meg.
Miután sikerült mindkét ibolyámat kinyitni (mikor kicsi voltam, anya a szemeimet ibolyáknak hívta, mert hasonlít a színe az ibolyára, és szerinte nagyon szép), a tegnapi csomagomat láttam az ajtóm előtt egy pici cetlivel.
"Azt hiszem, ez a tiéd, királylány.
Dave"
Ez állt benne.
Királylány.
Szarság.
De azért megköszönöm neki, ha lesz rá alkalmam.
A folyosó végén egy táblázatba botlottam:
Non-stop shifts:
Patty Walters
Zack Joseph
Dave McCanzie
... Megvan.
Emelletti tábla melletti terembe belépve, számtalan, ugyanúgy kinéző őrbe (hajszínük, persze külömbözött) ütköztem.
- Ki engedett be ide?- állt elém egy magas, vékony férfi. Szeme világított az albínótól.
- Csak egy percre jöttem, bocs - löktem félre. A terem végében, egy sötétszürke Mac laptop előtt ücsörögve, rámpillantott Dave.
- Szia, csak a tegnapi gesztust szerettem volna megköszönni. Kedves volt tőled - mondtam.
- Nem kell megköszönd, ez a dolgom - felelte, majd visszaugrott a tekintete a laptopra. Na ne már, hogy az a dolga, hogy lány diákoknak írkáljon királynős leveleket!
Sarkon fordultam, majd lépkedni kezdtem a kijárat fele.
- Kezed hogy van?
Visszafordultam, meglepődve, pánikolva. Nem vártam erre a kérdésre.
- Szinte semmit se tudok csinálni vele - fagyott le az arcom.
- Kell segítség, szólsz - mondta.
- I-igen...
- Leülsz?- ült arrébb a fotelben, helyet csinálva nekem.
A képernyő első ránézésből tele volt mindenféle apró szösszel, semmit se tudtam leszűrni belőle. Elmagyarázta, az épülés alatt levő energiaközpont grafikus felépítése.
- Ezt mind te rajzoltad?- csodálkoztam.
- Nagyrészét én, de Chaddel dolgozunk rajta, együtt - felelt, mire a mellettünk pár székkel odébb ülő Chad felkapta a fejét, majd mosolyogva integetett felénk - Jó fej srác, de sokszor annyi esze van, mint egy töknek - suttogott.
Egész érdekes és nehéz munkája van. Grafikus, őr, és ő kezeli a campus leveleit is. Állítólag rengetegen szeretnének jönni a világ minden részéből meglátogatni ezt a helyet, de ezeknek az embereknek a kilencvennyolc-százaléka csak egy hiperszuper hipernagy hipermenő építményt lát, nem pedig az iskola oldalát. Számításaink szerint (igen, kiszámítottuk mi együtt) az energiaközpont maximum október elejére készen lesz, működőképes lesz, és halálian be lesz védve, addig megnyithatnák a látogatási eseményt, ezzel plussz pénzt keresve. Mr. Pauley vesz fel önkéntes diákokat kalauzoknak, takarítóknak vagy titkároknak ezidő alatt, ösztöndíj érdekében. Jó ötlet lenne jelentkezni, mivel szeptember közepén ünneplik anyáék a huszonhetedik házassági évfordulójukat, és el szeretnének utazni valahova. Ha vállalnék egy állást, anyáék megspórolnak vagy hét havi gyerekpénzt nekem. És akkor mehetnek Dubaiba. Vagy horgászni valami aranyfonalas szigeten. Én meg majd punnyadok és olvasok naponta három tonna levelet, vezetek körbe öreg és büdös szatyrokat, vagy budit pucolok. Jéj.
- Mostmár menj, sokat voltál itt.
- Elküldesz? Csak így szimplán?
- De a többiek már más szemmel néznek ránk. Még a végén azt hiszik, hogy...
- Hogy mi?- emeltem fel szemöldököm.
- Mindegy. Bocs, dolgom van - állt fel, majd gyors léptekkel az ajtó fele haladt. Az ajtó melletti polcról gyorsan lerántott egy fegyvert, majd eltűnt.
Szó szerint, ennél zavartabb életemben nem voltam.
A szobámba belépve egy szemüveges, fekete hajú fiúra leltem, a másik ágyon ült.
- Szia. Szobatársak vagyunk?-szólalt meg félénken.
- Szia, gondolom - ültem le az ágyamra.
- Brad vagyok - nyújtott kezet, de nem figyeltem fel rá.
- Láttam az adatbázisban.
- És téged hogy hívnak?-kérdezte.
- Luna - feleltem unottan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése